Menü Bezárás
DokiCloud
EESZT akkreditált medikai rendszer

Szoftverfejlesztés

Segítünk ügyfeleinknek folyamataikat racionalizálni, ezáltal költséget takaríthatnak meg és gazdaságosabb, átláthatóbb, rugalmasabb működést folytathatnak.

Számitógép billentyű szoftverfejlesztés felírattal

A szoftver jellemzőit a megrendelő információs folyamataihoz igazodva, arra optimalizálva tervezzük meg. A megrendelőnek tisztában kell lenni azzal, hogy milyen módon, milyen területeken képzeli el folyamatainak gépesítését, mi azt vállaljuk, hogy ezekre az optimális megoldást megvalósítjuk. A tervezési fázisban a Megrendelővel közösen feltárjuk azokat a folyamatokat, melyeknek a gépesítése előnnyel járna, majd részletekbe menően megtervezzük az elkészítendő rendszert.

A következő fázis a programok kifejlesztése, amikor a projekt méretétől függően több programozó a szoftver kifejlesztésén dolgozik. A fejlesztés végső szakaszában elkezdődnek a tesztek, majd utolsó fázis a beüzemelés, oktatás, finomhangolás, korrekciók, ahol a megrendelőnek ismét aktívan közre kell működni.

A felhasználói szokások figyelembe vétele alapkövetelmény nálunk, hogy egyértelműen kezelhető és a felhasználók számára világosan átlátható szoftvereket fejlesszünk!

EPR Vállalatirányítás

Egy vállalatirányítási (ERP) rendszer olyan több modulból álló szoftvercsomag, amely célja és feladata összefogni a vállalat minden egyes részfolyamatát, úgy hogy a szükséges adatokat integrált módon, csak egyszer tároljuk. Egy ERP-rendszer adatbázisából a megfelelő lekérdező algoritmusokkal pontos, naprakész és a vállalati döntéseket támogató adatokat lehet kiszűrni.

Országunk csatlakozása az Európai Unióhoz erős versenyhelyzetet alakított ki a kínálati piacon, melynek eredményeképp a vállalkozásoknak rengeteg fejlesztésre, új innovatív dolgok elsajátítására van szükségük, ahhoz hogy a piacon elfoglalt helyüket meg tudják őrizni, lépést tudjanak tartani versenytársaikkal.

Minden cég, amely elért egy kritikus méretet, szembesül azzal, hogy nem elég csupán eseti módon foglakozni az informatika fejlesztésével, szinten tartásával, mert az hosszútávon minőségbeli romlásához, netán szolgáltatások kieséséhez, adatvesztéshez vezet. Adatlopások, behatolások, IT katasztrófák esetén kiderül, hogy nincs meg a megfelelően redundáns eszközpark, az informatikai tevékenységek szabályozottsága és az IT feletti kontroll sem megfelelő vagy egyáltalán nem is léteztek. Ezért minél gyorsabban el kell jutni a rendszergazdák által birtokolt vállalatirányítási rendszerekig, melyek bizonyíthatóan hatékonyabbá, átláthatóbbá teszik a cégek informatikai felületeit.

  • Új számítógépek vásárlása, meglévők bővítése
  • Fokozott hálózati biztonság
  • Hatékonyabb ügyfélszolgálati és ügyfélkapcsolati rendszer
  • Helyi hálózat korszerűsítése és bővítése
  • Tárolókapacitás növelése
  • Beszerzés és készletgazdálkodás automatizálása
  • Hatékonyabb pénzügyi-számviteli rendszer
  • Hatékonyabb értékesítési segédeszközök
  • A kész ERP rendszer lehetőségének elképesztően sok hátránya van, elsődleges hátránya, hogy általánosságban készül, és utóbb rengeteg változtatás szükséges ahhoz, hogy az megfelelő legyen az adott vállalat számára.

  • Sok esetben akkor sem lesz tökéletesen testre álló az adott vállalatirányítási rendszer, ha nagyon sok testre szabás történik, ilyen esetben a tökéletesség nem érhető el.

  • Az egyedi vállalatirányítási rendszer óriási előnye, hogy kifejezetten a vállalkozás tevékenységére és felépítésére készül, tehát a kezdetektől fogva a cég profiljára vonatkozóan történik a fejlesztés.

  • Az egyedi vállalatirányítási rendszer másik előnye, hogy sokkal könnyebb a tesztelés és a bevezetés, mivel egészen pontosan azokat a funkciókat látja el, amire a vállalkozásnak szüksége van.

  • Van még egy kiemelkedően fontos előnye az egyedi vállalatirányítási rendszer kérdésének, ez a hatalmas előny a bővítésben rejlik. Amikor egy vállalkozás számára elkészül egy ERP rendszer, az nem biztos, hogy végleges lesz és az idők végezetéig azt fogja használni a vállalkozás, hiszen a cég bővülhet, mely esetben a vállalatirányítási rendszer is bővülni kénytelen. Ezt a bővítést sok esetben nem teszik lehetővé a kész ERP rendszer lehetőségek, vagy olyan sok fejlesztést igényel a testre szabás, aminél jóval egyszerűbb saját modulok fejlesztése, ez azonban csak akkor kivitelezhető, ha az alap rendszer is egyedi fejlesztés eredménye.

Az Audiosoft felméréseket végzett a KKV szektorban helyet foglaló vállalkozások finanszírozási nehézségeiről. A kutatások során felmerülő problémák alapján megpróbáltunk egy olyan finanszírozási lehetőséget kialakítani, melynek segítségével lényegesen több kis- és középvállalkozás léphet az informatikai fejlődés útjára. Ezzel egyidejűleg biztosabban indulhat majd a vállalkozása egy nagyobb piaci részesedésért.<br><br>A mi koncepciónk a HOSSZÚTÁVÚ együttműködés!

További IT szolgáltatásaink

Hogyan dolgozhatunk együtt?

Mindössze már csak egy üzenetre vagy egy telefonhívásra van szükség ahhoz, hogy megkezdhessük a közös munkát!

Kapcsolatfelvétel

Várjuk megkeresését! Üzenjen chatben, hívjon minket telefonon vagy töltse ki a kapcsolati űrlapot! Ügyfélszolgálati kollégánkkal időpontot egyeztethet az ingyenes bemutatóra és konzultációra.

Bemutató, konzultáció

A szoftver bemutatását online formában biztosítjunk. A szoftver megismerését követően, átbeszéljük személyes igényeit, és kiválasztjuk a tesztelni kívánt szoftver funkciós kombinációt.

Ingyenes tesztelés, megrendelés

A sikeres tesztelést követően, közös állítjuk össze a megrendelést, kiválasztva a legoptimálisabb és legköltséghatékonyabb bérleti konstrukciót.

Oktatás, használat

A program oktatása online interaktív formában történik. Együtt dolgozva vesszük át munkafázisonként a feladatokat. Természetesen a használat során felmerült kérdésekre bármikor szivesen válaszolunk